+ 40 737 455 455

relax@lounge8.ro

Calea Aradului 4a , 410223 Oradea, Romania

FOLLOW US

Image Alt

FEDEZZE FEL A VÁROST!

Fedezze fel a várost

FEDEZZE FEL
A VÁROST!

Az idők folyamán Nagyvárad a kultúra, gazdaság és társasági élet központi pontját jelentette, és a történelmi Körösvidék legfontosabb városának tekintették. Ha a Lounge 8 komplexumot választja, lenyűgöző panoráma kilátásban lesz része, mely a város felfedezésére buzdítja.

A Lounge 8 komplexumtól 3,8 km-re található Nagyváradi Vár története 1092-ben kezdődött egy vadászat közben. A legenda szerint Magyarország királya, I. László, a Körös partján pihent le, éjszaka pedig álmában két angyal jelent meg, akik arra kérték, hogy azon a helyen kolostort építtessen. Ezt a helyet Váradnak nevezte el, a kegyhely köré pedig várat építtetett, mely évszázadokon át a kereszténység védelmére szolgált. Az első hiteles történelmi említés csak 1113-ban jelenik meg, amikor Váradot a zobori bencés apátság oklevelében említi.

A reneszánsz és barokk építészeti stílusban épült vár, melyet a 12. és 18. században több építész segítségével fejlesztettek tovább, 12 épülettestből és 5 bástyából áll (Aranyos bástya, Bethlen bástya, Csonka bástya, Királyfia bástya, Vörös bástya), a legimpozánsabb emlékművei a Fejedelmi Palota, a Gótikus Palota és a Római-katolikus templom.

Idővel a vár az etnikai mozaik életközösségének fő helyszínévé vált, mely hozzájárult Nagyvárad jelenkori etnikai összetételéhez: románok, magyarok, osztrákok, németek, szlovákok, zsidók, ukránok, törökök, stb.

Egy hosszabb ideig tartó ostrom után Váradot az ottománok foglalták el 1660-ban, majd 1867-ben az Osztrák-Magyar Monarchia részévé vált, és ezáltal a főváros, Budapest után a legfontosabb város lett. Nagyvárad csak 1919-től része Romániának, történelmi összefüggéseinek köszönhetően pedig változatos kultúrát alakított ki.

A Nagyváradi Vár ma már igazi turistalátványosság, hiszen legendáknak, régészeti bizonyítékoknak, emlékműveknek, valamint középkori bemutatóknak, szabadtéri moziknak, vásároknak, kézműves műhelyeknek és street-food jellegű fesztiváloknak ad otthont.

A város egy másik látványossága a Szent László tér (Piaţa Unirii) vagy a központ, ahogy a nagyváradiak nevezik. A Lounge 8 Studios komplexumtól 1,7 km-re (gyalog 10 percre) található Szent László tér a város kiindulópontja (0 km); itt találhatók a város legismertebb, ikonikus épületei, valamint számos kávézó és étterem. A Városháza szomszédságában kellemes sétát tehetnek a Körös partján kialakított, hangulatosan kivilágított új sétányon.

Ha elérkeztek a Szent László térre, semmiképp se hagyják ki a Városháza Tornyának meglátogatását. Bár a legtöbb turista számára igazi kihívást jelent a sok lépcső megmászása, a cserébe kapott kilátás feledhetetlen élményt nyújt. Ugyanolyan lenyűgöző, de talán kicsivel teljesebb panoráma kilátást nyújt a Gomba is, mely a fiatalok körében népszerű pihenő- és társasági helyet jelent, főképp a nyári időszakban.

Egy másik helyszín, ahol szintén kikapcsolódhatnak, a több tíz fafajtának és cserjének otthont adó dendrológiai parkok jelentik (Barokk Palota parkja, a Váradi Vár dendrológiai parkja, az Egyetem parkja, Petőfi park).

A napot a Főutca látogatásával zárhatják, mely olyan sétálóutca, ahol a nagyváradiak, de a turisták is megállhatnak egy jól megérdemelt pihenőre, miután több órán át szelték a város utcáit, meglátogatták a múzeumokat és a várat. A szecessziós palotákon kívül a történelmi épületek földszintjén kialakított      számos teraszt találhatnak, ahol megihatnak egy jó kávét, ebédelhetnek vagy vacsorázhatnak. Az éjszakai élet sem kevésbé aktív. A város történelmi központja éttermekben, teraszokban és klubokban bővelkedik, ahol szeretteikkel tölthetik el a késő esti órákat.

Discover the city

CULTURAL HERITAGE
SITES

A történelem és a kultúra szerelmeseinek a Lounge 8 Studios egy sor olyan látványosságot javasol, amelyeket nem hagyhatnak ki, ha Nagyváradon járnak.

2011-ben a váradiak a Fekete Sas Palotát választották meg a város jelképévé, mely egy 1907-ben, Komor Marcell és Jakab Dezső építészek tervei alapján épült impozáns épület. A két építész egy híres milánói galéria mintájára készítette el a palota terveit, mely az erdélyi szecessziós stílus legreprezentatívabb emlékműve. A palota az 1714 óta álló és egy ideig a városházának otthont adó Zöldfa fogadó helyére épült.

A palota Y formában épült, három utcára nyílva, bejáratai mindegyikénél egy-egy fekete sas dominál. A Szent László tér felőli bejárat látványossága a barokk és rokokó stílussal kevert szecessziós stílusban bőven díszített Óratorony, mely a 20. század kezdetének művészi kreativitását és gondolkodásmódját jelképezi.

A palota legfőbb látványossága a szecessziós építészetben egyedi elemként szerepelő üveggel fedett belső folyosó, mely valóságos varázslatot nyújt a festett üvegeken átszűrődő fénynek köszönhetően.

A váradi építészeti tájban jelentős helyet foglal el a Boldogságos Szűz Mária Mennybevétele Székesegyház vagy a Holdas templom, mely nevét egy Európában egyedi mechanizmusnak köszönheti: a berendezés egy 1 méter átmérőjű, feketére és arany színűre festett hold alakú gömböt hoz mozgásba. A Hold Föld körüli mozgásához hasonló forgásával a gömb a holdfázisokat jelzi.

Az emlékmű egy másik, szintén egyediséget kölcsönző elemmel is büszkélkedik, mely nem más, mint Horea, az 1784-es Parasztfelkelés egyik vezetőjének arcképe. Úgy tartják, hogy ez az egyetlen hiteles reprodukció, az eredeti példány a nagyváradi Ortodox Püspökség Múzeumában található.

A Sion Neológ Zsinagóga Nagyvárad történelmi központjának elválaszthatatlan része, mely bekerült a Történelmi Emlékművek Jegyzékébe. 1878-ban a nagyváradi reformer zsidók építették közvetlenül az ortodox zsidó közösségtől való leválásuk után.

A Római-katolikus Székesegyház a legnagyobb barokk épület Romániában és Európa egyik legszebb bazilikája. Védőszentje Szűz Mária. Az épület 1752-1780 között épült Giovanni Battista Ricca olasz építész tervei alapján. Az idelátogatók a templomban felfedezhetik Szent László ereklyéjét és a híres orgonát, melyet Mária Terézia osztrák királynő adományozott a székesegyháznak. Ez az impozáns létesítmény évszázadokat élt meg a Kanonok-sort alkotó 10 épülettel együtt, mely 57 árkádjával a végtelenség érzetét kelti.

A Barokk palota és a Római-katolikus Püspöki palota egészíti ki ezt a barokk épületegyüttest. A palota hazánkban a barokk stílus egyik leggrandiózusabb épülete, mely 100 szobával és 365 ablakkal büszkélkedhet, egy-egy ablak az év minden napjára.

Szintén Giovanni Battista Ricca olasz építész nevéhez fűződik, akinek halála után az épületet Franz Anton Hillebrandt fejezte be.

Az ifjabb Rimanóczy Kálmán építész tervei alapján épült Moskovits palota 1905-ben készült el, és a szecessziós stílus egyik legszebb példánya, annak különböző kifejezésmódjainak fényében. Elvarázsolt erdők, stilizált virágok, csipkés korlátok és számos építészeti díszítőelem követi egymást kanyargó vonalakban a palota homlokzatán és belső falain, a kényelem kellemes érzetét keltve. Az egy évszázaddal ezelőtt épített és nemrég felújított Moskovits palota Nagyvárad Art Nouveau épületeinek egyik legemblematikusabb darabja.

A váradi építészet gyöngyszemeinek egyike a bécsi elemekkel büszkélkedő Darvas-La Roche ház, az Art Nouveau stílus reprezentatív épülete. A ház szecessziós stílusban épült, egyszerűsített, geometriai formákkal, különös fontosságot szentelve az építészet és a művészet történelmének. A 20. század elején Darvas Imre zsidó üzletember és svájci üzlettársa, Alfred La Roche által építtetett házat a zsidó Simon családnak adták el, akiknek több tagját is deportálták és megölték a Holokauszt idején. A Darvas-La Roche ház védett épület, mely napjainkban már a szecessziós/Art Nouveau stílus múzeumaként működik.

A Nagyváradi Állami Színház a város emblematikus épülete, mely két nagy színházi intézménynek ad otthont: a Mária királyné Színháznak és a Szigligeti Színháznak. A színház 1899. július 21. és 1900. október 1. között épült, az építészeti tervek pedig ifjabb Rimanóczy Kálmán nevéhez kapcsolódnak.

A főbejáratot a Komédia és a Tragédia istennőinek szobrai díszítik, az épület belseje pedig a neoklasszikus stílus elemeit ötvözik neoreneszánsz és neobarokk elemekkel. A színház belső díszítésének stílusa rokokó.

A Körösvidéki Múzeum a Bihar Megyei Tanács igazgatása alatt álló múzeum-komplexum, melyben olyan részlegek működnek, mint az archeológia, történelem, természettudományok, néprajz, művészet, emlékmúzeumok, társadalmi csoportok, kisebbségek történelme, stb. Ugyanennek a múzeum-komplexumnak a hatáskörébe tartozik néhány kulturális intézmény is, mint a „Iosif Vulcan” Emlékmúzeum, az „Ady Endre” Emlékmúzeum, az „Aurel Lazăr” Emlékmúzeum, valamint a Körösrévi Zichy-barlang. Fontos megjegyezni, hogy ez az intézmény valamennyi részlegén több mint 450.000 kiállítási tárgynak ad otthont, ezáltal Romániában az 5. helyet foglalja el, a Kulturális Minisztérium által végzett statisztikai felmérés szerint.

A Görög-katolikus Püspöki palota igazi, eklektikus stílusban épült építészeti ékszer, mely szintén Rimanóczy Kálmán építész nevéhez fűződik. Az 1903-1905 között épült palotában neo-bizánci festmények és üvegfestmények találhatók. A püspöki palota a nagyváradi építészeti kincseket egészíti ki több stílus elegáns összefonódásával: román, rokokó, barokk és Art Nouveau.

A már felsorolt impozáns épületeken kívül Nagyvárad minden utcasarkán egy-egy újabb látványosság bukkan fel, mely a világ bármely tájáról érkező turisták figyelmét könnyen felkelti.

Fedezze fel a várost

SZABADIDŐ

Ha már megérkezett a Lounge 8 Studios apartmanjába, és nem tudja, hogyan tölthetné el szabadidejét Nagyváradon, hol tölthet el néhány kellemes órát szeretteivel, és hol lehet igazán jókat enni, akkor örömmel tudatjuk, hogy számtalan variáció közül választhat.

A szálláshelytől 1,8 km-re található Nagyváradi Állatkert a legkedvezőbb lakóhelyet biztosítja az állatok számára, hiszen több, mint 40 fafajtából, cserjékből alkotott növényi sátor alatt terül el, a helyi növényzet 20%-át pedig a többszáz éves fák teszik ki. Az állatok ezen mini univerzuma 1960-ban jött létre, amikor megérkeztek az első fajok. Mára a több mint 140 fajból álló 650 házi- és vadállat példány mellett az állatkert látogatói megismerkedhetnek a hagyományos gyerekkor világával is, egy valóságos nyugalom oázissal, mely tökéletes választás a pihenésre és kikapcsolódásra.

Európa ezen részén található legnagyobb élményfürdő, a Nymphaea Aquapark a Lounge 8 Studios-tól 4,1 km távolságra helyezkedik el. A 7 hektár területen végig nyúló élményfürdő 10 csúszda, 15 úszó- és relaxációs medence, gyerekeknek kialakított speciális játszótér, szaunák, masszázsszalonok, törökfürdő, sportpályák és éttermek arzenálját kínálja.

A Lounge 8 Studios-tól 5 percre található, 2021-ben felavatott új Többfunkciós Terem (Sala Polivalentă) sport-, kulturális rendezvényeknek, koncerteknek, stb. ad otthont.

A vásárlás szerelmesei számára a legközelebbi bevásárló galériák 5 perces sétára találhatók, melyek úgy a felnőtteknek, mint a gyerekeknek is teljes élményt nyújtanak.

A várostól nem messze, a Lounge 8 Studios-tól 15 perces autóútra található a Félix-fürdő, mely Románia legnagyobb, minden szezonban működő fürdőhelye. Az itteni termálvíz forrásokat az 1200-as évek elején fedezték fel, de csak a 18. században hasznosították Felix Helcher premontrei kanonoknak köszönhetően. A Félix-fürdő az elismerést is hamarosan elnyerte Aranyérem formájában az 1896-os berlini Világkiállításon, melyet termálvizének minőségéért vehetett át. A fürdő adottságai lehetővé teszik a reuma, idegrendszeri, nőgyógyászati betegségek kezelését, az orvosi rendelők pedig olyan gyógyászati eljárásokat biztosítanak, mint például az elektroterápia, hidroterápia, aeroszol-terápia, masszázs, paraffin pakolás és a gyógyfürdők jellegzetes egyéb kezelései.

A teknősbékák és egzotikus halak által belakott, tavirózsákkal és lótuszvirágokkal borított tavakon, a természetvédelmi területeken, a templomokon és történelmi látványosságokon kívül Románia egyetlen 5 csillagos termálvizes komplexumának, a Lotus Therm részét képező Felixarium élményfürdő, vagy más termálvizes strandok, élményparkok vagy élményfürdők szolgáltatásait is élvezhetik.

Ha megéheznek, a szálláshelytől 3-15 percre található legközelebbi és legajánlottabb éttermek egyikében költhetnek el egy kellemes étkezést: Piaţa 9, Steak HUB, Corsarul, Rivo Restaurant & Lounge, Allegria étterem, Via29, Due Fratelli pizzázó, Graf étterem és pizzázó, To Chefs étterem, vagy akár gyorséttermi ételek mellett is dönthet (KFC). A kávé szerelmesei számára a Tucano Caffee vagy a Ristretto jelenti a legjobb választást, a borimádók számára pedig a ReWine kínál különféle borokat, de a koktélt kedvelőkről sem feledkeztünk meg, hiszen pár perces távolságra áll rendelkezésükre a Rivo.

Ha csupán egy gyors bevásárlásra vágynak, kevesebb, mint 5 perces autóútra megállhatnak a Kaufland, Auchan vagy Carrefour üzletekben, de a közelben számos éjjel-nappali bolt is rendelkezésre áll sürgősség esetén.

Fedezze fel a várost

KÖZLEKEDÉS

A Lounge 8 Studios szálloda típusú apartmanjai az Aradi út 4A szám alatt található Luceafărul negyedben helyezkednek el, a város körgyűrűjétől 3 percre. A legközelebbi repülőtér a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér, mely 5 perces autóútra található (kb. 4,3 km-re). Alternatív megoldást jelenthet a magyarországi Debreceni Nemzetközi Repülőtér, mely a szálláshelytől 80 km-re található. A repülőtérre vagy a repülőtérről történő transzfer szolgáltatást felárért biztosíthatjuk vendégeinknek.

A Nagyváradi Központi Pályaudvar 3,1 km-re található, az autóbuszok vagy kisbuszok pedig a szálláshelytől 4,8 km-re található Fő Autóbusz-pályaudvaron (Intrans) állnak meg.  Barangolásaikhoz akár autót is bérelhetnek, taxit fogadhatnak vagy használhatják a tömegközlekedési eszközöket (autóbusz, villamos).

Megjegyzés:

http://www.otlra.ro/reteatransport

You don't have permission to register